Alighogy elhagyjuk Alsó-Apsát (Gyibrovát), hamarosan feltűnnek Aknaszlatina házai. Aknaszlatina bányásztelepülés, itt található Közép-Európa legnagyobb sókészlete. A település történetének kezdete – erről tanúskodnak az itteni pénzérmék – a római birodalom korába nyúlik vissza. Természetesen a só kitermelését is igen korán elkezdték. A sóbányászattal kapcsolatos a Kunigunda-legenda is. IV. Béla király lánya, Boleszláv lengyel herceg hitvese meglátogatta a máramarosi sóbányákat. Ekkor történt, hogy az egyik bányába szándékosan beleejtette gyűrűjét. Amikor férjéhez Lengyelországba utazott, Krakkó környékén megparancsolta, hogy az általa megjelölt helyen aknát ássanak. Egy idő után a mélyben dolgozó munkások jó minőségű sóra leltek, s hamarosan előkerült a királylánynak a szlatinai aknába rejtett gyűrűje is.
2000. augusztus 20-án a kárpátaljai római katolikus egyház a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki szervezetével közösen a magyar államalapítás millenniumának jegyében történelmi emlékparkot avatott Aknaszlatinán. A nagyközség római katolikus templomának kertjében létrehozott kopjafa-együttes a honfoglaló magyar törzseknek, államiságunk és kereszténységünk ezer esztendejének állít emléket. A kopjafák környékén padokat helyeztek el. Ezekre a magyarság kiemelkedő alakjainak egy-egy híres gondolatát vésték. Az idézetek a hazáról, a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, a hitről és a megmaradásról szólnak.
Kategória: Szobor, emlékmű, műtárgy : Világi szobor, szoborcsoport, emléktábla
|
Járás: Técsői járás Település: Aknaszlatina (Szolotvino) Cím: Técsői járás, Aknaszlatina, Római katolikus templom Kapcsolattartó: Polgármesteri hivatal |