1934-ben született Beregdédában. 1952-től a beregszászi Archiv Szalonba került, ahol megtanult varrógépen dolgozni.
1956-ben férjhez ment Kígyósra és háztartásbeli lett. A szabadidejében varrással, kézmunkálással, valamint szövéssel foglal... Macsolát a krónikák először 1327-ben említik. Neve a határt egykor borító posványra céloz. A XIV. században a Macsolai nemes család birtokolta. 1566-ban a tatárok négy házból hurcolták el a jobbágyságot. Református anyakönyve 1776-tól íródik. Iskolája 1802-től van. A község 50 polgára vett részt az első világháborúban. Tizenketten elestek. A csehszlovák korszakban cseh tannyelvű iskolát szervezett a faluban. Az 1938-as visszacsatolás után a megmaradt állami magyar tannyelvű elemi iskola mellett görög katolikus elemi iskolát szerveztek a korábban betelepült ukránok, ruszinok számára.
Macsola Református Egyházközség 1526-ban alakult. Régi temploma helyett 1844-ben épült a jelenleg is működő templom, az Ilosvay család kúriájából ajándékozott telken. A templom tornyában két harang hívogatja a lelkeket Teremtőjűk és Megváltójuk Igéjét hallgatni. Úrasztali edényei és terítői származásáról nincs ismert adat és eredet.
A 180 lelket számláló macsolai gyülekezet heti alkalmai: kedd: istentisztelet, csütörtök: hittanórák és istentisztelet, vasárnap: istentisztelet.
Kategória: Műemlék, építmény : Egyházi épület, építmény
|
Járás: Beregszászi járás Település: Macsola Cím: Beregszászi járás, Macsola Telefon: +3803141-69275 Kapcsolattartó: Református lelkész |