Festőművész
Született 1944-ben Munkácson. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeit Szakiskolában végezte. Művészetét a monumentalitás és a tábla képfestészet jegyeinek ötvözése jellemző. Főleg akvarelleket készít.
... Az 1200-as években már létezett a település a nép emlékezet szerint. 1640-től van temploma. Ezt a fatemplomot 1872-ben lebontották és a helyi egyháztagok adakozásából új, 350 férőhelyes kőtemplomot építettek a helyére.
Két karzata van, használaton kívül lévő orgonája javításra szorul. Holland reformátusok ajándékaként villany orgona működik. A templom megrongálódott bádogfedelét palára cserélték. Legutolsó javítása 1984-ben volt, melyet munkácsi mesterek végeztek. A tornyon a csillagot, kakast tartó oszlopot cserélni kellett. Ezt a munkát Komonyi Gyula és testvére, barkaszói mesterek végezték el 1988-ban.
A templom 2002-ben új fémkeretes ablakokat kapott, felújították a belsejét is: a padlózatot, a bejárati ajtót és az Úrasztalát. Két harangja van, melyeket még az I. világháború előtt készítettek.
A templom mellé épített parókiát, iskolát, tanítói lakot az 50-es években elvette az állam. 40 év múlva a parókia visszakerült az egyház tulajdonába. Az épületet kívülről kitatarozták, felújították a parókia teljes elektromos hálózatát, kicserélték az ajtókat és ablakokat, bejárati terasz épült.
Kategória: Műemlék, építmény : Egyházi épület, építmény
|
Járás: Ungvári járás Település: Tiszaágtelek Cím: Ungvári járás, Tiszaágtelek Kapcsolattartó: Református lelkész, parókia (Kisdobrony, Béke u. 5 |