Bakos Kiss Károly 1977 május 9-én született Beregújfaluban. Iskolai tanulmányait szülőfalújában kezdte el, majd a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában tanult tovább. Az érettségit is itt tette le. A középiskola befejezése után elvégez... A Sipot-vízesés Kárpátalja egyik legszebb vízesésének számít. Speciális buszkirándulásokat szerveznek a látogatására Kárpátalja és a Kárpátokon túli szanatóriumokból, panziókból. A vízesés az Ökörmezői járás Fülöpfalva településétől 6 kilométerre található. A közelben található egy 1 500 méteres sípálya. A kis folyó eredetét a Borzsavai havasokban kell keresni. A tavaszi időszakban különösén szép a vízesés, hiszen ekkor a vízét felduzzasztja az olvadó hólé. A Sipot magassága 14 méter.
A vízesés egyik érdekessége, hogy egyszer egy évben fesztivált rendeznek mellette. A tradíció 1993 óta él: rastamanok, punkok, hippik és egyszerű turisták látogatnak ide a világ különböző országaiból, hogy részt vegyenek ezen a fesztiválon, ahol mindenki békésen megfér egymás mellett. A rendezvény jelszava: love, peace & wine. Ezen kívül több más rendezvénynek is helyt ad a vízesés környezete: gyermeknapoknak, „Miss Sipot” szépségversenynek. A legnagyobb rendezvénynek pedig az Ivan Kupal számít, amelyet július 7-én ünnepelnek. Ekkor egy hatalmas, 5 méter magas tüzet raknak. Az ünnepek minden évben július 1-10 között zajlanak.
Kategória: Természeti érték : Egyedi értékek
|
Járás: Ökörmezői járás Település: Fülöpfalva - Pilipec Cím: Padóc |