TÉRKÉPES KERESŐ

Nagybereznai járás Perecsenyi járás Ungvári járás Munkácsi járás Beregszászi járás Volóci járás Ökörmezői járás Szolyvai járás Ilosvai járás Nagyszőlősi járás Huszti járás Técsői járás Rahói járás Kárpátalja térképe

ÚTVONAL-AJÁNLATUNK

Túra Viznyicára

Túra ViznyicáraMit tehet az ember, ha a forró nyári hétköznapok fülledt, pihentető alvásra alkalmatlan éjszakái után eljön a hétvége, s végre szabaddá tudja tenni magát? Költői a kérdés. Természetesen szedi a sátorfáját, s családjával meg sem áll valamelyik hűsítő vízpartig. Kell ennél több? Határozottan állítjuk, hogy igen. Mert alighogy kilépett a lágy habok...

ISMERT SZEMÉLYEK

Vári Fábián László

Vári Fábián László1951. március 16-án született Tiszaújlakon. A helyi általános iskola elvégzése után a nagyszőlősi középiskolában érettségizett 1968-ban, s még ebben az évben sikeresen felvételizett az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarának magyar nyelvi és irodal...

TELEPÜLÉSEK

Szolocsin - Királyfiszállás

Túra ViznyicáraA Szolocsin elnevezésű település a járási központtól és a Csap-Lemberg-Kijev vasútvonalon fekvő szolyvai vasúti pályaudvartól 7 kilométerrel északabbra fekszik. A falu nyugati része felől Krehaja, míg keleti oldalról a Teszanik hegy emelke...

HÍRLEVÉL

E-mail:
Vezetéknév:
Keresztnév:
Feliratkozás Leiratkozás
Hírleveleink archivumaAz archivumra

Bocsák Erzsébet vendégháza

A központi fűtéses vendégház a falu központjában található, virágos, rendezett udvarban.

Falusi vendéglátással 1995 óta foglalkozunk. Az elmúlt évek során magyarországi vendégeken kívül fogadtunk Németországban, Svájcban, Franciaországban élő magyarokat is. Vendégeink közül többen visszajárnak hozzánk.

A vendégek fogadására önálló lakrész áll rendelkezésre: egy kétágyas és egy egyágyas szoba. A nappaliban színes tévé, DVD-lejátszó, számítógép található. A fürdőszoba felszereléséhez a következők tartoznak: fürdőkád, zuhanyozó, vécé, automata mosógép.

A háziak reggelivel és vacsorával várják a vendégeket. Ha úgy alakul a program, ebédet is főznek.

Az udvaron hangulatos, fedett pihenőhely, a kertben a háziak szalonna- és sasliksütő, valamint bográcsfőző helyet alakítottak ki. A ház előtt virágoskert, a porta végében szép gyümölcsös, mely sátorozásra kiválóan alkalmas.

Kirándulás és más programok Mezővári környékén:
- Kirándulás a Vári és Csetfalva közötti tölgyerdőbe.
- Kerékpártúra az innét négy km-re levő Csetfalvára. A község középkori templomának megtekintése (festett famennyezet, zsindelyes, négyfiatornyos harangláb) Ugyancsak figyelemre méltó alkotás a 2002-ben felszentelt görög és római katolikus templom, mely az organikus építészet jegyeit viseli magán.
- Kerékpártúra a tiszaújhelyi turulmadaras emlékműhöz.
- Látogatás Tiszacsomára. Az itt levő honfoglalási emlék- és szoborpark megtekintése.
- A muzsalyi romtemplom megtekintése
- Séta az egykori Bereg vármegye székhelyén. Ismerkedés Beregszász történelmi nevezetességeivel. Múzeumlátogatás.
- Amiről a romok mesélnek. A kovászói vár - egykor rablólovagok tanyája.
- Horgászás a Borzsa holt-ágában.
- Csónakázás a Borzsa folyón.
- Gyalogtúra a Beregszász környéki hegyekben. Kuklya: séta a több mint száz esztendős szelídgesztenye erdőben.
- Kerékpártúra a Tisza mentén a szomszédos Haláborra. Hogyan készül az itteni halászlé?
- Látogatás Benébe. Borkóstoló a Parászka-pincészetben. Itt található a kárpátaljai tájjellegű borok legnagyobb választéka.
- Szeptember: a lekvárfőzés hónapja Beregvidéken. Kóstoló és vásár.
- Újra divat a rongypokróc: vásárlással egybekötött ismerkedés.
- A vári kézművesek: a gyékényfonás mesterei. Hogyan készül a ruha-, esernyő- és kenyértartó stb. Ismerkedés és vásárlás.
- Téli szánkózás, síelés a muzsalyi domboldalon.
- Élő hagyomány: a fakutyázás.
- Disznótor Beregvidéken.

Helyi ételspecialitások
Kemencében sült házikenyér, lángos és vakaró: kóstoló somlekvárral, mézzel. A legfinomabb sörkorcsolya a kapros tekercs.

Ismerkedés a szláv konyha ínyencségeivel: borscsleves, húsos derelye (pelmenyi), halsaláták.

Ahány ház, annyiféle íz. Beregvidéken így készül a táskaleves, a kremzli, a túrós rakottészta, a töltött káposzta, a lekváros derelye, a fánk, a csőröge, a csipkedli, a gombapaprikás, a csacsifüle, a rakott káposzta és a karfiol, a halpaprikás, a sóskaleves, a húsos palacsinta, a sólet, a káposztás paszuly, stb.

Ismerkedés a község és a környező falvak nevezetességeivel.

A vári református templom elődje egy XV. században épült román kori római katolikus esperesi templom volt, melyet a reformáció után 1595-ben a református vallásra áttért hívek vettek birtokukba. Mai jellegzetes formáját az 1795-ben történt átalakítása után nyerte, ekkor épült jellegzetes toronysisakja, a déli homlokzat előtti oromzatos előtere. A templom falán 1989-ben emléktáblát avattak a következő szöveggel: ’1703. május 21-én Tarpa népének példáját követve, Esze Tamás kurucai Vári piacterén is kibontották a Nagyságos Fejedelem zászlaját. Ringató bölcsője ezért e föld az 1703-1711-es szabadságharcnak. Állíttatta Vári népe 1989-ben’.

A templom tornyáról azt mesélik a helybéliek, hogy az a hajdani vár őrtornya. Igen értékes a templom több mint négyszáz éves toronyórája, melyet műemlékké nyilvánítottak.

1989 novemberében a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak kopjafát állítottak a helyi temetőben, majd 1992. március 15-én a község központjában emlékművet avattak.

Megközelítés

Magyarország felől jelenleg három éjjel-nappal nyitva tartó nemzetközi határátkelőhely működik: Záhony - Csap, Beregsurány - Asztély, Tiszabecs - Tiszaújlak. Ezen kívül a magyar és az ukrán állampolgárok igénybe vehetik a csak nappal üzemelő átkelőhelyeket: Lónya - Harangláb, Barabás - Kaszony.

Az ukrán-szlovák határon a következő határátkelőhelyeket vehetik igénybe: Ungvár - Felsőnémeti (nemzetközi, közúti, személy- és teherforgalmi; éjjel-nappal működik), Csap - Tiszaágcsernyő (nemzetközi vasúti személy- és teherforgalmi).

Az ukrán - román határon a következő határátkelők működnek: Nevetlenfalu - Halmi (nemzetközi teherforgalmi, valamint kishatármenti személyforgalmi), Taracköz - Máramarossziget közúti (kishatárforgalmi) és vasúti.

A települést személygépkocsival, autóbusszal, vagy vonattal lehet megközelíteni.

Adatlap

Járás: Beregszászi járás

Település: Mezővári (Varijevo)

Cím: 90200, Beregszász, B. Hmelnickij u. 30.

Telefon: +380(3141) 23-416, +380(3141) 22-002

Mobil: 0620-498-14-23, +380(50) 745-34-57

E-mail: turizmus@bereg.net.ua

Kapcsolattartó személy: Csizmár Sarolta, turizmus szakértő

Programajánló: Mezővári falusi turizmus

Fórum:

Kiegészítő információk

Árak: 51-100 hrn/nap

Szobaszolgáltatások: DVD-lejátszó

Általános szolgáltatások: parkolási lehetőség

Kikapcsolódás: bográcsfőzés, kirándulások, sasliksütés, szalonnasütés

Sportolás: kerékpározás

Beszélt nyelvek: magyar, orosz, ukrán