Túra a szeklencei (szokirnicai) fatemplomhoz
A legtöbben első tanítójukat, esetleg irodalomtanárukat tartják legkedvesebb tanítójuknak, jóval kevesebben vannak, akik matematikatanárukra emlékeznek vissza a legnagyobb szeretettel és tisztelettel.
A matematika kétségtelenül nem k... A kétszintes, központi fűtéses, hangulatos családi ház Visk egyik főutcáján található. A település központja innét pár percnyi séta után érhető el. Udvara rendezett, a ház előtt szőlőlugas, zárt, a gépkocsival érkező vendégek itt biztonságos körülmények között parkolhatnak.
A bizottság a vendégszobákat (A típus) minősítette: mindegyik négy napraforgós.
A vendégek elszállásolására két kétágyas szoba áll rendelkezésre. A vendégszobákat az emeleti részen alakították ki. Az ízlésesen berendezett tágas nappaliban színes tévé, DVD lejátszó található. A házban két fürdőszoba van. A fürdőszobák felszereléséhez tartozik: a kád, a zuhanyozó, a vécé, a mosógép. Mind-mind az itt megszálló vendégek kényelmét biztosítja.
A háziak reggelivel és vacsorával szolgálnak a vendégeknek. Szükség esetén az ebéd is megoldható. Kérésre az itt élők a kemencébe is befűtenek: házi kenyeret, kőttes tésztát, lángost sütnek a kedves vendégeknek. A gyümölcs- és díszfákkal betelepített udvar egyik részében szalonna- és sasliksütésre, valamint bográcsfőzésre alkalmas helyet alakítottak ki.
Visk középkori várának romjai, mely egykor a Várhegyen állt, ma már csak nyomokban lelhetők fel. Akár csak az egykor méltán híres Várhegyi-fürdő. Gyönyörű fekvése és gyógyvize sok neves látogatót vonzott ide. Gyakran megfordult a Várhegyi fürdőben a reformkor neves költője, Kölcsey Ferenc. A fürdő az első világháborút megelőző időben élte fénykorát. A csehszlovák érában vendégköre gyorsan fogyatkozott, a svájci típusú faházak tönkre mentek. Ma már csak néhány elhanyagolt forrás emlékeztet a régi szép időkre.
Az ősi református templom a XIV. században épült, később azonban többször átalakították. Ebben a templomban 1657-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem országgyűlést tartott. 1717-ben a tatárok feldúlták, 33 éven át fedél nélkül állt.
A templomot kontyolt, meredek nyeregtető fedi, nyugati végén csúcsos, négy fiatornyos huszártorony emelkedik, mellette a szoknyás, galériás, csúcsos XVIII. századi harangtorony áll.
A templomhajó famennyezete népies díszítésű, geometrikus és ornamentális motívumok, színes madarak díszítik.
A szoknyás, galériás, csúcsos sisakú fából épített harangtorony a XVIII. századból való. A dombon álló templomot kerítőfal veszi körül, amelyet kívülről több támpillér erősít. Az egy méternél vastagabb kőfal sok virágnak, több különleges fafajtának, rózsáknak nyújt védelmet.
Visk római katolikus egyháza a XVI. században alakult. A főtéren álló plébániatemplomát 1897-ben Szent Miklós püspök tiszteletére szentelték fel.
A viskiek az ódon református templom kertjében 1989 novemberében kopjafát állítottak a II. világháború és a sztálinizmus helyi áldozatainak (Viskről 1944 őszén a sztálinisták 286 férfit hurcoltak el, s közülük 95-en soha nem tértek vissza). 2003-ban ugyanitt avatták fel azt az emlékoszlopot, amely az öt máramarosi koronaváros dicső múltjára emlékeztet. 2005 novemberében a római katolikus plébánia kertjében avatták fel a koncepciós perek áldozatainak emlékművét. A helyi Kölcsey Ferenc Középiskola falán két emléktábla is található. Az egyik az iskola névadójára emlékeztet. A másik pedig Lassú Istvánra, a magyar statisztika tudomány megalapítójára. A viski református temető nem csupán kegyeleti hely, hanem történelmi emlékhely is. A régi sírok, sírfeliratok, kopjafák, sírkövek sok mindent elmesélnek az egykor itt élt emberek életéről, az egykori koronaváros múltjáról.
Magyarország felől jelenleg három éjjel-nappal nyitva tartó nemzetközi határátkelőhely működik: Záhony - Csap, Beregsurány - Asztély, Tiszabecs - Tiszaújlak. Ezen kívül a magyar és az ukrán állampolgárok igénybe vehetik a csak nappal üzemelő átkelőhelyeket: Lónya - Harangláb, Barabás - Kaszony.
Az ukrán-szlovák határon a következő határátkelőhelyeket vehetik igénybe: Ungvár - Felsőnémeti (nemzetközi, közúti, személy- és teherforgalmi; éjjel-nappal működik), Csap - Tiszaágcsernyő (nemzetközi vasúti személy- és teherforgalmi).
Az ukrán - román határon a következő határátkelők működnek: Nevetlenfalu - Halmi (nemzetközi teherforgalmi, valamint kishatármenti személyforgalmi), Taracköz - Máramarossziget közúti (kishatárforgalmi) és vasúti.
A települést személygépkocsival, autóbusszal, vagy vonattal lehet megközelíteni. Legközelebb vasútállomások: Huszt (25 km), Técső (12 km).
Járás: Huszti járás
Település: Visk (Viskove)
Cím: Ukrajna, Kárpátalja, Huszti járás, 90454 Visk, Október u 49.
Telefon: +380(3142) 57-304
Mobil: +380(67) 270-31-04
E-mail: otvos.ida@gmail.com
Kapcsolattartó személy: Ötvös Ida
Programajánló: Zöld Falusi Turizmus Szövetség
Árak: 51-100 hrn/nap
Szobaszolgáltatások: DVD-lejátszó, TV a szobában
Általános szolgáltatások: parkolási lehetőség
Kikapcsolódás: bográcsfőzés, kirándulások, sasliksütés, szalonnasütés
Beszélt nyelvek: magyar, orosz, ukrán