TÉRKÉPES KERESŐ

Nagybereznai járás Perecsenyi járás Ungvári járás Munkácsi járás Beregszászi járás Volóci járás Ökörmezői járás Szolyvai járás Ilosvai járás Nagyszőlősi járás Huszti járás Técsői járás Rahói járás Kárpátalja térképe

ÚTVONAL-AJÁNLATUNK

Túra a kőrösmezői fatemplomokhoz

Túra a kőrösmezői fatemplomokhozKőrösmezőt Galíciából betelepült huculok alapították. Az első említése 1505-ből való. A helybéli mondák szerint a falu alapítója és az első templom létrehozója egy Ivan Sztruk nevű pásztor volt. Később ennek a helyébe építették fel a Felmagasztalás templomát, mely a huculföld fatemplomainak legszebb példája.

ISMERT SZEMÉLYEK

Dr. Göndöcs László

Dr. Göndöcs LászlóA Vérke-parti öregdiákok hosszú évtizedek után is szeretettel emlékeznek Dr. Göndöcs Lászlóra, a Beregszászi Állami Főgimázium tanárára, a kiváló pedagógusra, a Beregszászi Öregdiákok Baráti Körének egyik alapítójára és vezető egyéniségére.

TELEPÜLÉSEK

Orosháza

Túra a kőrösmezői fatemplomokhozOrosháza város Békés megyében. Az Orosházi kistérség központja. Békés megye harmadik legnagyobb városa Békéscsaba és Gyula után. A Dél-Alföldön helyezkedik el, a Viharsarokban

HÍRLEVÉL

E-mail:
Vezetéknév:
Keresztnév:
Feliratkozás Leiratkozás
Hírleveleink archivumaAz archivumra

Baraté Edit vendégháza

Déda községében a házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni.

A napi programok kellemes fáradtság-érzését hangulatos, helyi jellegzetességű vendéglátó családi házakban pihenhetik ki a kedves vendégeink. Igény szerint több napos programok összeállításában nyújtunk segítséget.         2003-tól foglalkozunk falusi vendégfogadással, és külföldi turistacsoportoknak szervezünk többnapos programokat. Községünkben 12 család foglalkozik falusi vendégfogadással, amelyek 45-50 személy vagy kisebb csoportok, családok kényelmes elszállásolását biztosítják - Homoki Szilvia a községi falusi zöld turizmus helyi szervezője által.

Szolgáltatásaimat főként családok, baráti társaságok, munkatársak, egyetemisták számára ajánlom, akik szeretnék megismerni Kárpátalja csodálatos tájait, természeti kincseit, a magyarság történetében kiemelkedő helyet elfoglaló emlékhelyeit, kulturális hagyatékait.

Továbbá várjuk azokat is, akik a történelmi korok megidézésével egyetemben pihenni, baráti kapcsolatokat kialakítani, szórakozni, a helyi gasztronómia ízeit kóstolgatva a dédai magyarok vendégszeretetét kívánják élvezni, valamint betekintést szeretnének nyerni a kárpátaljai magyarok mindennapjaiba.

A búcsúesten a helyi kultúrház táncosai gazdag programmal szórakoztathatják vendégeinket, melynek végén a helybéliek biotermékeiből vásárolhatnak az érdeklődők.

Szolgáltatásaim:

A központi fűtéses kertes vendégház Déda mellékutcájában található a Határőr utcában. Udvara rendezett, melyet virágok és zöld növények díszítenek. A vendégek rendelkezésére áll 2 nagyszoba melyben 2+2  személy, 1 szoba melyben 1 személy, kényelmes elhelyezésére van lehetőség. A házban rendelkezésre áll: fürdőszoba, hűtőszekrény, mikrohullám- sütő, kenyérpirító, telefon, televízió.

Étkezés: reggeli és kétfogásos vacsora, ahol tájjellegű, házias ételekkel várjuk a vendégeket. Igény szerint uzsonnacsomagot is készítünk.

Adatlap

Járás: Beregszászi járás

Település: Beregdéda (Gyijda)

Cím: 90234, Ukrajna, Beregszászi járás, Déda, Határőr u.

Telefon: 68-2-79

Mobil: 06-20-804-84-35, 80-96-476-48-58

E-mail: homokiszilvia@freemail.hu

Kapcsolattartó személy: Homoki Szilvia

Programajánló: Beregdédai falusi turizmus

Fórum:

Kiegészítő információk

Árak: 101-200 hrn/nap

Szobaszolgáltatások: TV a szobában, telefon a szobában, Hűtőszekrény

Általános szolgáltatások: parkolási lehetőség, kert

Kikapcsolódás: kirándulások, gombázás, más kikapcsolódás, szalonnasütés, bográcsfőzés

Sportolás: futás

Beszélt nyelvek: magyar, ukrán, orosz

GALÉRIA
Baraté Edit vendégháza

Baraté Edit vendégháza: Baraté Edit vendégháza

AJÁNLJUK
LÁTNIVALÓK
SZÁLLÁSHELYEK
KIEGÉSZÍTŐK
KINCSESTÁR
TÖRTÉNELEM