Túra az ungvári szabadtéri néprajzi múzeumhoz (skanzen)
Ady Endre neves publicista, író, költő 1877. november 22-én született Érdmindszenten szegény, de nemesi családban.
Debrecenben jogot tanult, és egyetemi évei alatt – 1896-ban jelent meg az első verse a Szilágy c. hetilapban, és 1... A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron.
Összesen két szoba áll rendelkezésre a vendégek fogadására, ezekben 4 személy elszállásolása lehetséges, de szükség esetén további 1-1 személy is megoldható. Az első szobában TV, DVD-lejátszó, tükörasztal és egy szekrény található a hatalmas ágyon kívül. A második szobában TV és éjjeliszekrények találhatóak.
A konyhában a háziak reggelivel és vacsorával szolgálnak a vendégeknek, de pluszköltség ellenében az ebédet is elkészítik.
A fürdőszobában WC, fürdőkád tusolóval és egy automata mosógép áll rendelkezésre.
Amennyiben igény van egy közeli Tisza-túrára, az is megoldható.
A vendégek a kinti teraszon is pihenhetnek, miközben fő a bogrács vagy sül a szalonna, illetve a saslik.
Református temploma valószínűleg a tatárjárás után épült, de a XV. században megújították. Ekkor készült a csúcsíves diadalív, melyen a legutóbbi feltárás egy igen töredékes faliképet is a felszínre hozott. A csetfalvai református templom legfőbb ékessége a festett famennyezet. A templomban két korból származó mennyezetet látunk. A fehér alapszínű a szentélyt díszíti. Ez 1773-ban készült el, amint azt a felirata is mutatja. A templomhajó feletti sötétebb tónusú táblák 1753-ban készültek. Alkotójuk Asztalos Ládor Ferenc. Leghíresebb munkája a Szatmár megyei Tákos kis templomának festett mennyezete. A templom bejárata elé 1796-ban zsindelyes, négyfiatornyos haranglábat építettek. A harangtorony népi építészetünk egyik legszebb, legsikerültebb darabja.
Az organikus építészet jegyeit magán viselő görög és római katolikus templomot 2002 pünkösd vasárnapján szentelték fel. Belső faragásait Matl Péter neves munkácsi szobrászművész készítette.
1989. novemberében a temetőben sírkövet állítottak a sztálinizmus áldozatainak emlékére. 1996 nyarán a KMKSZ kezdeményezésére a templomkertben kopjafát állítottak a millecentenárium emlékére, a temetőben pedig felavatták a második világháború áldozatai emlékművét.
Magyarország felől jelenleg három éjjel-nappal nyitva tartó nemzetközi határátkelőhely működik: Záhony - Csap, Beregsurány - Asztély, Tiszabecs - Tiszaújlak. Ezen kívül a magyar és az ukrán állampolgárok igénybe vehetik a csak nappal üzemelő átkelőhelyeket: Lónya - Harangláb, Barabás - Kaszony.
Az ukrán-szlovák határon a következő határátkelőhelyeket vehetik igénybe: Ungvár - Felsőnémeti (nemzetközi, közúti, személy- és teherforgalmi; éjjel-nappal működik), Csap - Tiszaágcsernyő (nemzetközi vasúti személy- és teherforgalmi).
Az ukrán - román határon a következő határátkelők működnek: Nevetlenfalu - Halmi (nemzetközi teherforgalmi, valamint kishatármenti személyforgalmi), Taracköz - Máramarossziget közúti (kishatárforgalmi) és vasúti.
A települést személygépkocsival, autóbusszal, vagy vonattal lehet megközelíteni.
Járás: Beregszászi járás
Település: Csetfalva
Cím: Beregszászi járás, Csetfalva, Petőfi út 97.
Mobil: 0630-408-55-00; 0630-386-79-66
Kapcsolattartó személy: Fülöp Andrea
Programajánló: Csetfalvai Falusi Vendégfogadók Szövetsége
Árak: 51-100 hrn/nap
Szobaszolgáltatások: TV a szobában
Kikapcsolódás: kirándulások, szalonnasütés, bográcsfőzés, sasliksütés
Beszélt nyelvek: magyar, ukrán, orosz