Túra a Fekete-Tisza forrásához
Író, újságíró. 1973-ban született Beregszászon. Tanulmányait a 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában folytatta. Az érettségi után a Beregszászi Bútorgyárban helyezkedett el. Később építőipari munkásként dolgozott. 1994-ben úgy döntött, hogy követv... A kétszintes vendégház a főutcán helyezkedik el egy tágas, virágos, szőlőlugasos udvaron. A melegről a hidegebb időszakokban központi fűtés gondoskodik.
A vendégek fogadására összesen három kétszemélyes szoba áll rendelkezésre. Az első szobában műholdvevővel felszerelt tévé, DVD-lejátszó, videomagnó, Hi-fi berendezés, egy nagy szekrény és egy gyerekágy áll rendelkezésre a kétszemélyes ágyon kívül. A második kétszemélyes szoba hasonló felszereléssel rendelkezik, Hi-fi és gyerekágy nélkül. A harmadik kétszemélyes szoba a második szinten található tévével, szobanövényekkel és innét egy balkon nyílik a hegyek felé.
Az első szinten lévő fogadószobában több vendég is pihenhet, beszélgethet, itt székek, egy nagy asztal, szobanövények találhatóak.
A konyha minden igénynek megfelel, teljes felszereléssel rendelkezik, akár a mélyhűtőt is használhatják a vendégek, akik két étkezőben is elfogyaszthatják a házigazdák által felszolgált reggelit és vacsorát, de szükség esetén akár az ebédet is.
A fürdőszoba az első szinten található, benne kád tusolóval, WC és automata mosógép.
A kertben lehetőség nyílik bográcsfőzésre, szalonna- és sasliksütésre.
A házigazdák két tágas utasterű autóval akár 4-4 személyt is elvisznek túrázni Kárpátalja bármely részére, vagy a közeli hegyekbe, a folyóra is el lehet látogatni.
Amennyiben a vendégek gyerekkel érkeznek, játékban sem lesz hiány. A háziak otthoni gyümölcsökkel és zöldségekkel szolgálnak a látogatóknak. Igény esetén akár zenélhetnek is, hiszen zenész van a családban!
Kovászónak rendkívül jó a földrajzi fekvése: a közelben kanyargó Borzsa, a falu határában az erdővel borított domboldalak, az itteni hegyeken termelt jóféle szőlő és bor a beregvidéki falusi turizmus egyik központjává válhat.
A községtől néhány kilométernyire a folyó túloldalán található az a hely, ahol minden év augusztusában megrendezésre kerül a több ezer fiatalt megmozgató Aréna sátortábor.
Ezenkívül számos sátorozásra, csónakázásra, fürdőzésre, horgászásra alkalmas hely található a folyónak ezen a szakaszán.
A közeli erdőkben kiadós sétákat lehet tenni.
A környéken több gombában gazdag erdőrész található. Az őszi időszakban a házaktól alig néhány tíz méterre található hegyek gazdagok szelídgesztenyében.
Kárpátalja ez ősi településén a házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden kedves idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni.
A napi programok kellemes fáradtságérzését hangulatos, helyi jellegzetességű vendéglátó házakban pihenhetik ki kedves vendégeink.
Görög katolikus egyháza a XVII. század közepén keletkezett, a mai kőtemplom 1899 között készült el. Lovagvára valószínűleg a XII.-XIII. században épült. Ma már erősen romos állapotban van, az erősséget évszázadokon át a Matucsinaiak (Mathuznai) bírták. A krónikák arról tudósítanak, hogy a mohácsi vészt követő zűrzavaros időben "Mathuznai Pál a kovászói várat rablótanyául használta", s ezáltal a környék ostorává vált. Az 1563. évi országgyűlés meghagyta az ország főkapitányának, hogy vizsgáltassa meg: vajon a kovászói vár szükséges-e őfelsége megvédésére? Ha igen, tegyen intézkedést, hogy az őrség a prédálástól visszatartassék, s hogy a császári párt hívei ne zaklattassanak. Ha pedig az erősség a köz védelmére alkalmatlan, akkor romboltassék le. 1564-ben Svendli Lázár császári vezér jelentékeny sereggel Kassán át Munkács alá érkezett, s a várat elfoglalta. Innét a környékbeli kisebb várakat is hatalmába kerítette, s azokat - a kovászói várral együtt - leromboltatta.
A romvár szomszédságában áll a Pogány-kastély. A patinás épülethez a szovjet érában fészerszerű építményeket ragasztottak és raktárnak használták. A kovászói várból, Illetve a mellette levő Pogány-kastély környékéről nagyszerű kilátás nyílik e vidékre. A kastély felújítva panzió, vendéglő számára igen alkalmasnak látszik. A három évtizeddel ezelőtt alapított iskolai múzeum nem csupán a paraszti múlt tárgyi emlékeit őrzi. Számos érdekes lelet származik a közeli kovászói várból is, mely "a daliás időkre" emlékezteti a látogatókat.
Magyarország felől jelenleg három éjjel-nappal nyitva tartó nemzetközi határátkelőhely működik: Záhony - Csap, Beregsurány - Asztély, Tiszabecs - Tiszaújlak. Ezen kívül a magyar és az ukrán állampolgárok igénybe vehetik a csak nappal üzemelő átkelőhelyeket: Lónya - Harangláb, Barabás - Kaszony.
Az ukrán-szlovák határon a következő határátkelőhelyeket vehetik igénybe: Ungvár - Felsőnémeti (nemzetközi, közúti, személy- és teherforgalmi; éjjel-nappal működik), Csap - Tiszaágcsernyő (nemzetközi vasúti személy- és teherforgalmi).
Az ukrán - román határon a következő határátkelők működnek: Nevetlenfalu - Halmi (nemzetközi teherforgalmi, valamint kishatármenti személyforgalmi), Taracköz - Máramarossziget közúti (kishatárforgalmi) és vasúti.
A települést személygépkocsival, autóbusszal, vagy vonattal lehet megközelíteni. Legközelebb vasútállomások: Huszt (25 km), Técső (12 km).
Járás: Beregszászi járás
Település: Kovászó (Kvaszovo)
Cím: Kovászó, Fő út 49.
Telefon: +380(3141) 74-253
Mobil: 0620 423-48-53, +380(96) 392-43-39
Kapcsolattartó személy: Turányi Irén
Programajánló: Kovászói falusi turizmus
Árak: 51-100 hrn/nap
Szobaszolgáltatások: DVD-lejátszó, TV a szobában
Általános szolgáltatások: élő zene, gyermekbarát kiszolgálás (pl. játszótér), kert
Kikapcsolódás: bográcsfőzés, gombázás, kirándulások, sasliksütés, szalonnasütés
Beszélt nyelvek: magyar, orosz, ukrán